Időkép a tóparton
Hulladék gyűjtés 2024
Archívum
Nemzeti Jogszabálytár
Nemzeti Jogszabálytár

himnuszAz idén 27. alkalommal ünnepeljük a Magyar Kultúra Napját annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én tisztázta le Csekén a Himnusz kéziratát. Az évfordulón harmadik alkalommal történik majd meg, hogy „Együtt szaval a nemzet”!

Délelőtt 10 órakor öt kontinens magyar nyelvű óvodáinak, általános- és középiskoláinak részvételével valósul meg a program, amelynek nyitányaként a Himnusz első három versszakát fogjuk közösen elmondani. Ezt követi Petőfi Sándor híres forradalmi verse, a Nemzeti dal. Végezetül Kisfaludy Károlynak szívhez szóló költeményét szavaljuk el, amelynek címe: Szülőföldem szép határa. Amennyiben Ön már nem emlékszik pontosan az említett alkotásokra, ne aggódjon, iskolánk 7. osztályának lelkes tanulói fogják „előmondani” a szöveget. Szeretettel várunk minden kedves versszerető érdeklődőt 2016. január 22-én, pénteken 10 órakor a Polgármesteri Hivatal előtt, rossz idő esetén iskolánk sportcsarnokában.

Stammer József tanár

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Időkép a főutcán
MFP pályázatok

Időjárásállomás