Időkép a tóparton
Hulladék gyűjtés 2024
Archívum
Nemzeti Jogszabálytár
Nemzeti Jogszabálytár

bejaratIskolánkban évek óta hagyomány a helyesírási verseny, amely egyfajta „stresszmentes megmérettetésnek” is felfogható, hiszen érdemjegyet nem kapnak rá a tanulók, azonban önellenőrzésre tökéletes.Ebben az esztendőben tollbamondás volt a feladat, két korcsoportban. (5-6.o. és 7-8. o) Nagy örömömre szolgált, hogy 22 tanuló vett részt a versenyen.

A kisebbek a Rákóczi-féle szabadságharcról írtak, a 7-8. osztályosok a híres nyelvésznek, Simonyi Zsigmondnak az életéről.

Idéznék néhány helyesírási szempontból fogós kifejezést: „zúgolódás, kétséges, rójon, karddal, karabéllyal, meglepetésszerű, szívélyessége, Magyar Nyelvőr című folyóirat, Nyelvőr-beli, etimológiai, pályája, tekintélyes”, stb.

Az első három helyezett A magyar helyesírás szabályai című akadémiai kiadványt vehette át egy-egy ötös mellett.

A többiek piros pontot kaptak. A kedves olvasó még biztosan emlékezik arra, hogy egy bizonyos számú piros pont (általában 5 darab) átváltható ötösre.

 

Következzen a verseny legjobbjainak az eredménylistája:

I.Kozák Richárd 5.o. 4 hiba

II.Bankos Enikő Emese 7.o.  – 5 hiba

III.Csala Krisztián 5.o.    6 hiba

IV.Pfendler Emese 7.o.    8  hiba

V.Katus Olga 6.o.    9 hiba

V.Szanyi Zsanett 6.o.   9 hiba

VI.Bodicsi Gábor 6.o.   10 hiba

VII.Németh Melánia   8.o.  11 hiba

VIII.Kiss Dominika 8.o.   12 hiba

IX.Zámbó Karina 5.o. 13 hiba

IX.Ragadics Tímea 7.o. 13 hiba

X.Király Alexandra 8.o. 14 hiba

 

Stammer József
tanár

One Response to Helyesírási verseny az iskolában

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Időkép a főutcán
MFP pályázatok

Időjárásállomás