Archívum
Hozzászólások
Webkamera a Tóparton
Webkamera

“Meteoline” időjárás
Vállalatok
Hír Kategóriák
Nemzeti Jogszabálytár
Nemzeti Jogszabálytár


Idén, is mint sok éve már, megrendezésre került községünkbe a jótékonysági asszonybál. Hagyományát a megszűnt gyermekotthon vezetőjétől Bohner Ferencnétől (Ica néni) és dolgozóitól vette át a vöröskereszt helyi csoportja. Január 21-én is szép számmal gyűltek össze a jó ügyet támogató lányok, asszonyok. Köszöntés után egy kis műsorral kedveskedtünk vendégeinknek. Az első műsorszám kiskunhalasról érkező Juliska (Bartáné Rózsika, és barátnője Mariska adtak elő egy tréfás jelenetet. Azt követően a halasi kiskun néptánc csoport két táncosát hozta el Szőke József és családja. Végül  de nem utolsósorban a kunfehértói  Nyugdíjas klub kultúrcsoportja adta elő fergeteges télűző táncát (Madácsi Erzsébet, Nagy Gáborné, Juhászné Szabó Ibolya, Kapronczai Ilona, Grósz Ágnes, Kondás Andrásné, és Dusnoki Jánosné részvételével)

Ez évben is tartottunk szakállas szépségversenyt, melyre szép számmal jelentkeztek a jelöltek. Végül Ábrahám Endre halasi szépség nyert. Jutalma egy Tarjányiné Törteli Szilvia által készített hatalmas nagyon szép és bizonyára nagyon finom torta volt. Tombola után hajnalig tartó tánc következett. A talp alá valót a jánoshalmi „Kékingesek húzták”.

Támogatóink: Tiringer Istvánné, Biropharma , Harnócziné Tárnoki Anita, Turcsik Mihályné, Faddikor, Czagány Mákos Zsolt, Aranykapu, Orosz Szilvia, Illés Gáborné, Szélmalom patika, Cs-Air Kft, Balogh család, Majerné, László Lívia, Gazda Bolt, Sarok család, Babud Imréné, Behány Imréné, Daróczi Ida, Fehértó Non profit Kft. , Faddi Anikó, Répás Erzsébet, Jegyes-Molnár Imréné, Engi Andrea, Szalai-Hegyi Tímea, Törteli Lajos és felesége, Tesco segítő csapata, Turcsik Atilla, Mérai Imre, Kazinczi Jánosné, Szalainé Erika, Bozóki Péter, Tóth Zoltánné, Tarjányiné Törteli Szilvia, Huszár Zoltán és felesége, Csanádi házaspár, Hunyadi cukrászda.

Segítőink:

Daróczi Ida, Behány Imre, Lakatos Tamás, Lukács Tamás, az általános iskola dolgozói, és tanulói, könyvtár dolgozói, Retek Margaréta és Diána, Fehértó Non profit Kft.

és magukat megnevezni nem akaró, sokan mások.

Köszönjük mindenkinek aki akár csak egy biztató mosollyal is támogattak bennünket.

 

Köszönettel: helyi vöröskereszt önkéntesei.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.