Időkép a tóparton
Hulladék gyűjtés 2024
Archívum
Nemzeti Jogszabálytár
Nemzeti Jogszabálytár

A védőkörzetbe tartozó baromfitartó gazdaságokra / háztáji udvarokra az alábbi intézkedéseket rendelem el: A településen / településrészen minden baromfiállományt, egyéb, fogságban tartott szárnyast a gazdaság/udvar kijelölt épületében zártan kell tartani. Amennyiben ez nem megoldható vagy az állatok jólétét veszélyeztetné, akkora területet kell lekeríteni és hálóval lefedni a kifutóból/legelőből, melynek alapterülete megegyezik az ólazott tartásnál az állatok számára szükséges alapterülettel, hogy a gazdaság más baromfiállományaival, más fogságban tartott madarakkal, továbbá a vadon élő madarakkal ne érintkezhessenek.

A baromfit  zárt  térben  vagy olyan  védelmet biztosító  helyen kell  etetni  és  itatni,  amely kellőképpen megakadályozza a vadon élő madarak berepülését, és így azoknak a baromfi táplálására szolgáló élelemmel vagy vízzel való érintkezését. A baromfiállományokat fajonként, hasznosítási irányonként és korcsoportonként számba kell venni. A gazdaságok be-és kijáratánál járművek- és személyek fertőtlenítésére alkalmas eszközt és fertőtlenítőszert kell elhelyezni. A baromfitartó gazdaságokkal érintkezett bármilyen eszközt, járművet, beleértve a gazdaságba belépő vagy onnan távozó személyek járműveit is, haladéktalanul takarítani, fertőtleníteni kell. A gazdaságba be- vagy onnan kilépő személyeknek az alábbiakat kell betartaniuk: öltözet  cseréje  a  gazdaságban  tartózkodásra,   vagy teljes   egyszer-használatos  vagy  fertőtleníthető védőruházat viselése, a gazdaság bejáratában kéz- és lábfertőtlenítés, a látogatási naplóba a gazdaságba belépő minden személy adatainak bejegyzése. A baromfiállományokat hatósági vagy hatósági jogkörrel felruházott állatorvosok felkeresik klinikai vizsgálat céljából, szükség esetén mintát vesznek az állományból. Az ellenőrzésről jegyzőkönyv készül. Az állomány állatorvosi ellenőrzését és diagnosztikai vizsgálatát az állattartók tűrni kötelesek.

A gazdaságba csak engedélyemmel vihető be baromfi, más, fogságban tartott szárnyas, valamint háziasított emlős, kivéve azokat az emlősöket, amelyeknek csak az emberi lakóhelyül szolgáló területekre van bejárásuk, ahol nem érintkezhetnek baromfival, illetve fogságban tartott madarakkal, valamint ketreceikkel.

A gazdaságban észlelt megnövekedett megbetegedési vágy elhullási arányt, továbbá a termelési adatokban bekövetkezett jelentős változást, különös tekintettel az alábbiakra:

a takarmány- és vízfelvétel csökkenése meghaladja a 20%ot,

a tojástermelés visszaesése két napnál tovább meghaladja az 5%-ot,

egy hét alatt az elhullási arány meghaladja a 3%-ot,

bárminemű, a madárinfluenzára utaló klinikai tünetet vagy kórbonctani elváltozást a tulajdonosnak haladéktalanul jelentenie kell hivatalomnak a hatósági állatorvoson keresztül.

Az állati hullákat a lehető leghamarabb ártalmatlanítani kell, a védőkörzet területéről állati hullák kiszállítását közvetlen ártalmatlanítás céljára hatóságom kérelemre engedélyezheti.

A védőkörzetben lévő gazdaságból tilos a baromfi vagy más madarak tartásából származó használt alom, trágya, hígtrágya kivitele, szétszórása. Ez alól hatóságom adhat felmentést, amennyiben kijelölt telepre történik a kiszállítás a madárinfluenza vírusának ártalmatlanítását szolgáló kezelés vagy későbbi kezelés célját szolgáló köztes tárolás céljából.

A védőkörzetben tilos a baromfi vagy más, fogságban tartott madarak vásárainak, piacainak, kiállításainak, vagy egyéb csoportos bemutatásának, versenyének a rendezése, továbbá tilos a baromfi, vagy más fogságban tartott madarak vadállomány újratelepítése céljából történő szabadon engedése.

A védőkörzet területén belül tilos – a gazdaságok magánjellegű szervizútjain történő szállítás kivételével – a baromfi vagy más, fogságban tartott madarak, tojás és a baromfi vagy más madarak hulláinak gazdaságokból az utakon történő és vasúti szállítása.

A szállítási tilalom nem vonatkozik a védőkörzeten közúton vagy vasúton történő, kirakodás vagy megállás nélküli átszállításra.

Hatóságom bizonyos feltételek teljesülése esetén külön kérelemre engedélyezheti

  • védőkörzetben lévő vágóhidakról, daraboló üzemekből és hűtőházakból a baromfihús kiszállítását,
  • a védőkörzetben lévő gazdaságból származó, azonnali levágásra szánt baromfi kijelölt vágóhídra való közvetlen
    szállítását;
  • a védőkörzeten belül elhelyezkedő gazdaságból származó tojásokból kikelt napos baromfi Magyarország
    területén lévő és lehetőleg a védő- és megfigyelési körzeten kívül fekvő gazdaságba vagy annak egy termelési
    egységébe való közvetlen szállítását;
  • a tojásrakás előtt álló baromfi közvetlenül, lehetőleg a védő- vagy megfigyelési körzeten belül található
    meghatározott gazdaságba vagy annak termelési egységébe szállítását;
  • a keltetőtojás beszállítását a védőkörzetben lévő kijelölt keltetőbe, valamint a védőkörzetben elhelyezkedő
    valamely gazdaságból bármely keltetőbe,

– étkezési tojás szállítását.

A védőkörzetre elrendelt intézkedéseket a fertőzött gazdaságnak takarítása és fertőtlenítése befejezésének napjától számított legalább 21 napig, illetve addig kell fenntartani, amíg a védőkörzetben elhelyezkedő gazdaságokat a készenléti tervvel összhangban meg nem vizsgálták.

A védőkörzet intézkedéseiről az érintett terület lakosságát a helyben szokásos módon értesíteni kell.

Határozatom jogerős, ellene közigazgatási úton további fellebbezésnek helye nincs. Jogszabálysértésre hivatkozással a határozat bírósági felülvizsgálata kérhető. A Kecskeméti Közigazgatási és Munkaügyi Bírósághoz címzett keresetlevelet az I. fokú határozatot hozó szervhez a felülvizsgálni kért határozat közlésétől számított 30 napon belül kell benyújtani, vagy ugyanezen szervhez címezve ajánlott küldeményként postára adni. A keresetlevél benyújtásának a döntés végrehajtására nincs halasztó hatálya, az ügyfél azonban a keresetlevélben a döntés végrehajtásának felfüggesztését kérheti. A végrehajtás a kérelemnek a végrehajtást foganatosító szerv tudomására jutásától annak elbírálásáig nem foganatosítható.

A polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 340/B. § (2) bekezdése értelmében a

jogi képviselővel eljáró fél, valamint a belföldi székhellyel rendelkező gazdálkodó szervezet az űrlapbenyújtás támogatási szolgáltatás igénybevételével köteles benyújtani a keresetlevelet a 330. § (2) bekezdésében foglaltak szerint az elsőfokú közigazgatási határozatot hozó szervnél.

Az elektronikus benyújtás érdekében a http://bk.mkh.hu/tartalom/eugyintezes/ weboldalon ki kell választani az első  fokon  eljárt járási  hivatal  elektronikus  nyomtatványát.  Az  innen  elérhető  IKR rendszer  (https://e-kormanvablak.kh. gov.hu)  weboldalára  lépve  ki  kell  tölteni   az   elektronikus  űrlapot,   a  digitálisan  aláírt keresetlevelet és mellékleteit pedig csatolmányként fel kell tölteni. Ezt követően az IKR rendszerben lehetővé válik a beadványnak az eljáró hatóság számára történő beküldése. A bíróság a pert tárgyaláson kívül bírálja el. A tárgyalás tartását az ügyfél keresetlevélben kérheti, ennek elmulasztása miatt igazolásnak helye nincs.

Indokolás

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (a továbbiakban: NÉBIH) Állat-egészségügyi Diagnosztikai Igazgatósága a mellékelt térképen megjelölt települések baromfi tartó gazdaságaiban H5N8 magas patogenitású madárinfluenza betegség előfordulása került megállapításra, ezért a betegség továbbterjedésének megakadályozása érdekében az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény (a továbbiakban Éltv.) 51. § (3) e) bekezdése alapján védőkörzetet jelöltem ki.

A madárinfluenza elleni védekezés részletes szabályairól szóló 143/2007. (XII.4.) FVM rendelet (továbbiakban: FVM. R.) 16. § (1) bekezdés a) pontja alapján az illetékes hatóság a betegséggel érintett állattartó telep (udvar) körül minimum 3 km sugarú kör által határolt területen védőkörzetet rendel el. A védőkörzet részletes szabályait az FVM rendelet 17. § (2) és a 18-29. §-a alapján határoztam meg.

Az állattartó közreműködési kötelezettségét az Éltv. 18. § (1) bekezdésének g) pontja alapján írtam elő. A fentiek alapján a rendelkező részben foglaltak szerint döntöttem.

Hatóságom hatáskörét és illetékességét a fővárosi és megyei kormányhivatalokról, valamint a járási (fővárosi kerületi) hivatalokról szóló 66/2015. (III. 30.) Korm. rendelet 2. § (1) bekezdése és a FVM. R. 16. § (1) bekezdés a) pontja határozza meg.

Határozatomat a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. tv. (továbbiakban: Ket.) 71. § (1) bekezdésének és 72. § (1) bekezdésének megfelelően adtam ki.

A jogorvoslat lehetőségét a Ket. 100. § (1) bekezdésének e) pontja és a (2) bekezdés, valamint a 109. § alapján biztosítottam. A bírósággal való kötelező elektronikus kapcsolattartást a Pp. 340/B. § szabályozza.

Kecskemét, 2017. január 10.

Kovács Ernő kormánymegbízott nevében :

Dr Drozdik Ferenc

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Időkép a főutcán
MFP pályázatok

Időjárásállomás