Időkép a tóparton
Hulladék gyűjtés 2024
Archívum
Nemzeti Jogszabálytár
Nemzeti Jogszabálytár

Polgármesteri Hivatal

A rendeletben felfedik, hogy a méhbetegség megállapítását követően a helyi zárlat alá vont fertőzött méhészet körül legalább öt kilométeres sugarú kör által határolt területre a járási hivatal községi zárlatot rendel el. Az Agrárminisztérium új rendeletet jelentett be a szerda este megjelenő Magyar Közlönyben, amely jelentős változásokat hoz a méhállományok védelmében és a méhek betegségeinek kezelésében. Az új rendelet, amely a korábbi 70/2003. (VI. 27.) FVM-rendeletet módosítja, több fontos intézkedést tartalmaz, amelyek célja a méhpopuláció védelme és a méhek egészségének fenntartása.

EZEK KÖZÉ TARTOZIK A MÉHÉSZKEDÉS BEJELENTÉSI KÖTELEZETTSÉGÉNEK SZIGORÍTÁSA, VALAMINT A MÉHCSALÁDOK RENDSZERES EGÉSZSÉGÜGYI VIZSGÁLATAINAK ELŐÍRÁSA

A rendelet szerint az újonnan kezdett méhészkedést (méhtartást) a tevékenység megkezdésétől számított nyolc napon belül kell bejelenteni a méhek tartási helye szerint illetékes települési önkormányzat, fővárosban a kerületi önkormányzat jegyzőjénél, aki a méhészt nyilvántartásba veszi. Ha a méhek állandó tartási helye nem a méhész lakóhelyével összefüggő területen (udvarban, kertben stb.) van, a méhész köteles a méhek tartási helyén egy legalább 40×30 cm nagyságú táblán a nevét, a méhészet tenyészetkódját és a telefonszámát jól látható módon feltüntetni. Ez az intézkedés javítja a nyomon követhetőséget és elősegíti a gyorsabb reagálást esetleges betegségek kialakulása esetén.

A méhek minden rezdülését figyelik

A méhcsaládok éves egészségügyi monitoringjára is sor kerül évente július 15. és október 15. között, amelyet a járási hivatalok szerveznek meg és a hatósági állatorvosok, illetve a méhegészségügyi felelős végeznek el. A vizsgálatról és annak eredményéről összesítő kimutatást készítenek. A vizsgálatok eredményeit a vármegyei kormányhivatal összeveti a Tenyészet Információs Rendszerben szereplő adatokkal, és eltérés esetén módosítja azt.

Ide kattintva olvashatja el a teljes cikket!

Continue reading

Kunfehértó Község Önkormányzata pályázat útján értékestésre hirdeti az alábbi tulajdonságokkal rendelkező gépjárművet:
Gyártmány: Renault, Típus: Master, Rendszáma: LIJ-412, Gyártási éve: 2009., Km óra állása: 268.000

Műszaki vizsga érvényessége: 2020. 12.20. napján LEJÁRT

A gépjármű minimális vételára: br.1.700.000.- ft , azaz bruttó egymillió-hetesszázezer forint

A pályázó a felhívásban megjelölt eredményhirdetési időpont napját követő naptól számított 30 napig marad kötve ajánlatához.

A tulajdonjog átírásával kapcsolatban felmerült valamennyi költség vevőt terheli.

A teljes dokumentum elolvasásához kattintson erre a sorra!

Continue reading

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a gyermekorvosi ellátás megfelelő és megnyugtató megoldásáig a gyermekorvosi szolgáltatást, illetve a helyettesítést sürgős esetekben ideiglenes jelleggel dr. Székács István Attila háziorvos saját rendelési idejében látja el.
Doktor úr a kis betegeket a rendelési időn belül az alábbi időpontokban fogadja:
Hétfő, szerda és pénteki napokon délelőtt 10.00 órától 11.00 óráig,
keddi és csütörtöki napokon pedig délután 14.00 órától 15.00 óráig.
A gyermekek továbbra is a gyermekorvosi rendelő gyermekvárójában várakozhatnak majd .

Időkép a főutcán
MFP pályázatok

Időjárásállomás