Kunfehértó

Időkép a tóparton

Hulladék gyűjtés 2024

Archívum

Nemzeti Jogszabálytár

Nemzeti Jogszabálytár

A védőkörzetbe tartozó baromfitartó gazdaságokra / háztáji udvarokra az alábbi intézkedéseket rendelem el: A településen / településrészen minden baromfiállományt, egyéb, fogságban tartott szárnyast a gazdaság/udvar kijelölt épületében zártan kell tartani. Amennyiben ez nem megoldható vagy az állatok jólétét veszélyeztetné, akkora területet kell lekeríteni és hálóval lefedni a kifutóból/legelőből, melynek alapterülete megegyezik az ólazott tartásnál az állatok számára szükséges alapterülettel, hogy a gazdaság más baromfiállományaival, más fogságban tartott madarakkal, továbbá a vadon élő madarakkal ne érintkezhessenek.

Continue reading

Évek óta hagyomány már, hogy a kiskunhalasi Szilády Áron Gimnázium labor órákon fogadja intézményünk tanulóit. Idén januárban ötödik és hatodik osztályosok egy teljes délelőtt vehettek részt ezen foglalkozásokon.

Fizika, kémia, földrajz és biológia tantárgyból egy-egy feladatsor vezette a tanulókat, akik párokban dolgoztak. Izgalmas volt, amikor a fizika kísérletet egy kamera segítségével mindenki a kivetítőn követhette figyelemmel. Az ásványok vizsgálata mikroszkóppal történt, s most már mindenki fel fogja ismerni a zsírkövet, a palát, a bazaltot, a bauxitot, nem csak a feketeszenet.

Continue reading

2017  január 1-el a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal kétirányú átalakulást valósított meg, melynek célja az ellátott közfeladatok hatékonyabb ellátásának biztosítása.

A közigazgatás korszerűsítése és továbbfejlesztése az egyes kormányok számára állandó feladat. Január 1-jével a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatalnál két körben történt átszervezés.  Az egyik irány az eddigi főosztályi (megyei) szinten gyakorolt hatáskörök nagy számban járási szintre történő átvitele és a megmaradt főosztályok összevonása. Vannak olyan hatáskörök, melyek teljes egészében, az azokat ellátó főosztállyal közösen kerültek át a járási hivatalba, valamint amelyek csak részlegesen. A megyei szintről teljes egészében átkerülő főosztályok a Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály, és a Földművelésügyi és Erdőgazdálkodási Főosztály. Továbbá részlegesen kerültek átvitelre hatáskörök a Gyámügyi és Igazságügyi Főosztálytól, az Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Főosztálytól, a Családtámogatási és Társadalombiztosítási Főosztálytól, a Foglalkoztatási Főosztálytól és az Építésügyi, Hatósági, Oktatási és Törvényességi Felügyeleti Főosztálytól. A második irány pedig új hatáskörök beemelése a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal beolvasztásával, valamint a környezetvédelmi feladatkörök régiós szintről, megyei szintre átvételével.

Continue reading

 

Iskolánk lehetőséget kapott, hogy 2016. december 15-én egy osztállyal ellátogassunk Kiskunhalasra a Hit Gyülekezet által szervezet bábelőadásra. Az 1. és 3. osztályos tanulók nagyon élvezték a gyermekdalokból, versekből, mesékből összeállított műsort. Voltak, akik együtt énekeltek az előadókkal, mások tátott szájjal hallgatták a műsort. Köszönjük a lehetőséget. Élmény volt gyereknek, felnőttnek egyaránt.

Németh Mónika

December 2-án, délelőtt a hagyományokhoz híven megrendezésre került a mesemondó, ahol a tanulók egy mesével készülnek. S megmérettetik magukat a zsűri és a közönség előtt. Ebben az évben is sokan vettek részt, többségében alsós diákok, de készült néhány  felsős gyermek is rá. Jó hangulatban telt el ez a délelőtt.
A helyezés a következőképp alakult:  Continue reading

Időkép a főutcán

MFP pályázatok

Időjárásállomás