Kunfehértó

Időkép a tóparton

Hulladék gyűjtés 2024

Archívum

Nemzeti Jogszabálytár

Nemzeti Jogszabálytár

Évek óta járunk színházba a nagy csoportos gyermekekkel Bajára. A tavaszi bérlet első előadásán voltunk március 14-én. Kutyánszky Kázmér című előadást néztük meg. A darab mozgalmas, izgalmas volt, így a gyermekek nagyon élvezték minden percét. Az utazást az önkormányzatnak köszönjük.

Hír: Harnóczi Erzsébet
óvodavezető

 

Nagy sikere volt most is óvodai jótékonysági bálunknak, melyet az SZMK szervezett. A díszlet felülmúlt minden eddigit, a kezdőtánc megindította a jó hangulatot, a szervezés szuper volt, minden a vendégek jókedvét szolgálta.

Köszönettel tartozunk mindenkinek, aki bármivel is segítette a bálat. Köszönjük a szülőknek és  az óvoda minden dolgozójának,akik megálmodták, létrehozták: külön az SZMK elnökének: Huszárné Sztrinkó Annamáriának, aki mindent egy kézben tartott. Köszönet: Tarjányiné Törteli Szilviának, Sztrinkó Nórának,akik a díszlet megálmodásában és készítésében végeztek  nagy munkát, és minden olyan személynek, aki segítette az álmok megvalósulását. Köszönjük a táncosoknak, akik sok időt áldoztak arra, hogy felkészüljenek erre a napra. Külön  köszönet Szőke Józsefnek, aki betanította a táncot a kis csapatnak. Köszönet a sminkkért Szalai-Hegyi Tímeának, a szponzoroknak, ajándékozóknak mindazért, amit felajánlottak gazdagítva ezzel bálunkat, segítve az óvodát, örömet szerezve az óvodásoknak.. Minden segítséget, munkát nagyon köszönünk!!!!!!!

A NAV által elkészített szja-bevallási tervezet március 5-étől elérhető, a bevallásokra egymillión már ránéztek, az ügyfélkapuval nem rendelkezők pedig március 19-éig, a mai napig kérhetik a postázást.

Fontos határidő jár le ma – figyelmeztet a NAV

Aki ezt az időpontot elmulasztja, az még személyesen kérheti a szja-bevallás postázását az adóhivatal ügyfélszolgálatán – tette hozzá.

A NAV szóvivője szólt arról is, hogy a NAV a munkáltatótól, kifizetőtől kapott adatok alapján készíti el a bevallási tervezetet, amit módosítani lehet, és az szja 1+1 százalékának felajánlásáról is május 22-éig lehet dönteni.

Képünk forrása: Shutterstock

Kunfehértó Község Önkormányzata Képviselő-testülete nyilvános pályázatot hirdet a FEHÉRTÓ Non-profit Kft. ügyvezetői álláshelyének  határozatlan időre szóló betöltésére. A munkavégzés helye: 6413 Kunfehértó, Tábor u. 27.

1.) Az ügyvezető feladatai különösen:

  • a társaság alapító okiratában, alapdokumentumaiban, a hatályos jogszabályokban meghatározottak szerint biztosítani a társaság jogszerű, hatékony és eredményes működését,
  • a társaság tevékenységének irányítása, színvonalas szakmai munka kialakítása,
  • a társaság képviselete harmadik személlyel szemben, illetve bíróság és más hatóság előtt,
  • a társaság alkalmazottai tekintetében a munkáltatói jogok gyakorlása.
  • a társaság pénzügyi, gazdasági folyamatainak működtetése

Continue reading

Kunfehértó Község Képviselő-testülete 2018 február 21-én a Polgármesteri Hivatal Tanácstermében Képviselő-testületi nyílt ülést tartott.

testuleti

Ide kattintva megnézheti a 2018-as jegyzőkönyveket!

Ide kattintva megnézheti a 2018-as határozatokat!

Bátran állíthatjuk, hogy ebben a tanévben nemzetközi farsangi mulatságon vehettek részt, akik február 23-án ellátogattak az iskolába. Ugyanis a tél elűzésére több ország képviselője is ellátogatott hozzánk. Japánból, Mongóliából, Mexikóból, Ausztriából, Amerikából, sőt még Tibetből is voltak vendégeink.
A vidám felvonulás után remek produkciókat láthattunk. Először aerobik gyakorlatokat adott elő Szanyi Cintia és Szanyi Zsanett, amivel a Diákolimpiára készülnek. Utánuk a 4. osztály swingelt, a 6. osztály pedig különböző stílusokból összeállított egyveleget adott elő. A műsor végét Onodi Eszter, Szanyi Zsanett és Szanyi Cintia saját koreográfia alapján összeállított hip-hop táncot adott elő.
A jelmezverseny díjazása:
1.            Szabó-Csanádi Márton(Maszály)
2.            Rántó Gyöngyvér(Gésa)
3.            Sasvári Péter(Viking)
Különdíjasok: Taskovics Máté(Tibeti szerzetes) és Baranyi Réka(Arab sejk).

A süti sütő verseny eredménye:
1. Péter-Szabó Mihályné
2. Szász Csenge Kamilla
3. Kozákné Bozóki Anikó

Gratulálunk mindenkinek!

Ezúton szeretnénk megköszönni Törteliné Salac Évának és Bozsóki Franciskának a tortákat és mindenkinek a rengeteg tombolatárgy felajánlást! Külön köszönet Somogyi Andrásnak, hogy vállalta a program levezetését.

Időkép a főutcán

MFP pályázatok

Időjárásállomás