Időkép a tóparton
Hulladék gyűjtés 2024
Archívum
Nemzeti Jogszabálytár
Nemzeti Jogszabálytár

Október 8-án a Szüreti nap keretében rendezték meg a már hagyománnyá vált utcai futóversenyt. A hűvös reggeli idő ellenére a gyerekek és a felnőttek lelkesen készülődtek a rajthoz a bemelegítést követően.

A legkisebbek (óvodások, első és második osztályosok) az Erdei Ferenc teret futották körbe és az iskola volt és jelenlegi diákjait követve teljesítették az 500 méteres távot. A 3-6. osztályosok már 700, a 7-8. osztályosok 1500 méteres kört futva versenyeztek. A felnőtteknek már 2100 métert kellett teljesíteniük. Összesített versenyben a második osztályosok teljesítettek a legeredményesebben, így ebben az évben ők vihették el a vándorserleget.

Az eredmények korcsoportonként a következők:

  1. korcsoport – óvodások:
I. helyezett Huszár Anna Sára
II. helyezett Nagy Olívia
III. helyezett Patocskai Tamás
IV. helyezett Csala Gergő

 

  1. korcsoport- lányok
I. helyezett Patocskai Csenge
II. helyezett Dobos Petra
III. helyezett Tósaki Réka

 

  1. korcsoport- fiúk
I. helyezett Ficsór Gergő
II. helyezett Varró Milán
III. helyezett Tárnoki Szabolcs

 

III. korcsoport- lányok

I. helyezett Patocskai Emese
II. helyezett Erdélyi Fanni
III. helyezett Szanyi Cintia

 

III. korcsoport- fiúk

I. helyezett Németh Gergő
II. helyezett Faragó Róbert
III. helyezett Lajkó Levente Nimród

 

  1. korcsoport- lányok
I. helyezett Horváth Andrea Gyöngyvér
II. helyezett Seprényi Evelin Dzsenifer
III. helyezett Banka Dorina Anna

 

  1. korcsoport- fiúk
I. helyezett Tóth Dominik
II. helyezett Tusori Amadé
III. helyezett Kozák Richárd

 

  1. korcsoport- lányok
I. helyezett Szanyi Zsanett
II. helyezett Sarok Réka
III. helyezett Erdélyi Tímea

 

  1. korcsoport- fiúk
I. helyezett Lajkó Gábor
II. helyezett Banka Attila Konrád
III. helyezett Szabó Döme Zsombor

 

  1. korcsoport- 16-35 éves lányok
I. helyezett Németh Brigitta
I. helyezett Németh Juliett

 

  1. korcsoport- 16-35 éves fiúk
I. helyezett Mohai László
II. helyezett Kovacsev Kristóf
III. helyezett Kovács-Bukor Dávid

 

VII. korcsoport- 35 év feletti férfiak

I. helyezett Patocskai Tamás
II. helyezett Taskovics Sándor
III. helyezett Míg Károly

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Időkép a főutcán
MFP pályázatok

Időjárásállomás